Útvonal: Hírolvasó
Hírolvasó
TISZTA SOR
Soharóza Kórus - 2011, december 8 - 06:00
Madarász Csaba írása – pár holdpróba óta kórustag
Mindahányunknak megvan a belső igénye, hogy megéljünk valami nagyszerűt. Valami igazán teljeset. Szükségünk van a tudatra, hogy létezik, működik a határtalan együttműködés játékos szelleme.
Emlékeim homályosak: mutálás miatt kitiltás az énekkarból, furulya abbahagyása iskolaváltás miatt, a walkmanben Bono és George Michael társasága. Egyenes út, hogy később a DJ pultban kössek ki a törzsi kultúrát újramelegítő goatrancenél, nem? Gyors kiábrándultság, marad a zene szeretete, és a titkok kutatásának intellektuális útja. Az első szakdolgozatomban már szerepel: a fehér ember járását elég megnézni. Nem érzi a testében a szívverését, csak ha baj van. Elfeledte a ritmust.
Kisebb forradalom. A gyerekek születése, majd a djembével való találkozás. A ritmus újraplántálása felé tett határozott lépések. Aztán megszületik az új vágy: mire van a száj, ha néma a játék közben? Jó lenne, ha találnánk egy dalt, amit el tudunk énekelni. Nagyjából egyedül voltam ezzel az érzéssel: hogy a dalolás teljessé tesz, tanít, nemesít.
Itt vagyok hát, újrakezdeni magamat tanulni – bátorságot, alázatot, szelíd és pontos figyelmet, erőfeszítés nélküli haladást. Együtt. Nem ismerek szinte senkit, mégis otthonosan érzem magam. A dal igazi erejére vagyok kíváncsi, az elfeledett hangomat keresem. Az emberi hangot. Legnagyobb meglepetésemre, mi mind egyet keresünk itt: az örömteli, gazdag, erőszakmentes tanulás útját. A játékos, őszinte és igaz ösvényt, amely önmagát hitelesíti.
Tiszta sor.
Kategóriák: Kórusok hírei, Zenei hírek
LEMEZKÓSTOLÓ: LADODÉ
Soharóza Kórus - 2011, december 7 - 11:39
Soharoza: LADODE (demo) by rozik
Kategóriák: Kórusok hírei, Zenei hírek
A 2012-ES ÚTSZAKASZ
Soharóza Kórus - 2011, december 6 - 20:01
A Soharózában az a megnyugtató, hogy egy dolog mindig biztos: a keresés bizonytalansága. Annak mélypontjaival és tündöklésével együtt. Ezért ha híreket kéne most mondanom, azt mondanám: Gyerekek, hívtunk egy csomó új tagot, hogy nyíljunk és erősítsük magunkat, kísérleti feladatokkal haladunk jelenlegi célunk felé (TAVASZI LEMEZBEMUTATÓ, VUAOO!), és saját bőrünkön analizáljuk a demokrácia, a közös alkotás, illetve a minidiktatúra, az egyéni ötletek egyensúlyhelyzetét.
Nézegetem az embereket, akik az új holdnaptáras próbarendszerünk szerint (minden ötödik nap van próba – fantasztikusan flexibilis élmény!) megjelennek a bemozgásos beénekléseken, új arcok és régiek, és tetszik, hogy mindenki mást akar. Magának. Hát ezt a sok mindent szeretném összeforrasztani. Veletek. Akik talán már voltak, talán majd lesznek előadásainkon.
Ismerkedjetek hát ti is velük. A Soharóza tagjaival. Írásaikkal, hangjaikkal, asszociációikkal. És az időszakkal, ami most következik, egészen a tavaszi lemezbemutó koncertig. Gyakori bejegyzések várhatók.
/halasdóri – a Soharóza zenei vezetője/
Kategóriák: Kórusok hírei, Zenei hírek
ALMALÉ@TEDxYouth@Budapest 2011
Soharóza Kórus - 2011, december 5 - 19:27
A Soharóza büszkén bemutatja az alábbi videót, melyben a mi Almalénk, azaz Bandink adja elő magát Ernő kíséretében, aki ugye szintén a mi almunkból való.
Kategóriák: Kórusok hírei, Zenei hírek










